-
Rumnapló
A helyszín Puerto Rico, egy sziget, ahol olcsóbb a rum a víznél, főszerepben Johnny Depp az alkoholista újságíró, akit ide „száműznek” hanyagsága miatt. Természetesen kialakul egy kis románc is, egy szőke hajú, kék szemű, teljesen tökéletes nő iránt. (Megjegyzem e nélkül nem is lenne amcsi film.) Szó mi szó, az eleje nem annyira kritikus, egy-két rész eléggé el lett találva, mert sírósra nevettem magam, de a vége fele ez a kép teljesen elkezd gyengülni. Az ezerarcú Johnny Depp jót alakít, de minden bizonnyal nem ez a legjobb filmje. Ahhoz képest, hogy a Fear and Loathing in Las Vegashoz hasonlót akartak vászonra dobni, a közelébe sem ér. Egyrészt ha már koppintanak egy témát vagy csak ötleteket vesznek belőle, az a nézőknek rögtön feltűnik, és mínusz ponttal jutalmazzák. Újdonságot akarunk, nem pedig egy hasonlót, és főként nem egy olyat, aminek már az elején tudjuk, hogy mi lesz a vége. Innen-onnan összecsípték a filmjeleneteket, és ebből kaptunk egy egyveleget, és ráadásul a happy-end-et is sikeresen, elrontották. Alapjáraton egy vígjátékról van szó, és ezt teljesen lehangolták azzal a kis kiírással, hogy XY emlékére készült a film. Ezzel nem lenne baj, ha egy olyan témájú movie-ról lenne szó, na de egy vígjátéknál ez egyáltalán nem passzol. Ráadásul mindez az egyik pillanatról a másikra történt és így lezáratlan és olcsó lett. Végső soron nézhető, de csak egyszer. Tipikusan az a film, amiért valaki vagy nagyon oda van, vagy húzza a száját, és csak annyit tud mondani, hogy ENNYI?
Cinti
