-
SELFISH MOTHERF*CKER
Szmog, zűrzavar és káosz. Egy saját magától guruló bevásárlókocsi. Egy gazdátlan láb az önnön magától lebegő grandiózus kobak mellett. Kissé hátrahőkölök az elmosódott arcok láttán. Rohanok az életemért és nem engedhetem meg magamnak, hogy a kelleténél több komponens fertőzze meg gondok tömkelegétől nyüzsgő agyamat – már amennyi a napi vizsgák során megmaradt belőle. Próbálok kizárni minden külső tényezőt. Amondó vagyok, hogy segíts magadon, hiszen Isten is megsegít a mái napig helytálló teória szerint. Túlzottan is egocentrikus lennék? Amennyiben helyeslően bólogatsz, Kedves Olvasó, némiképp helytelenül definiálod saját magad számára az önzőség valódi fogalmát.
Félreértés ne essék, nem tisztem hibáztatni senkit, az azonban vitathatatlan, hogy az énközpontúság körülírását nagyban hátráltatja a szülői tisztánlátás teljes hiánya. Sok esetben a saját szememmel tapasztalom és kénytelen vagyok végignézni azt, hogy a nevelés alapját az a tiltás szolgáltatja, miszerint „nem szabad önzőnek lenni”. Voltaképp az elérni kívánt cél nemes, hiszen fontos, hogy tekintettel legyünk másokra és törődjünk a közvetlen környezetünkben élőkkel. A megálljt –számomra legalábbis- a dolog radikalizmusa parancsolja, ugyanis ha felgöngyöljük a szálakat, az önzetlenség is épp annyira szélsőség, mint maga az önzés. Ez a fajta neveltetési módszer, amit nevezzünk csak bátran idealizmussal párosult maszlagnak, magában hordozza a sekélyességet és a hiteles jelentés teljes elvesztésének veszélyét.
Az önzetlenség kifejtetlen állapotában lényegében pozitív jelző, bogozzuk tehát ki, hogy tisztábban körvonalazódjon valódi tartalma! A „Ne légy önző!” utasítás szerint egyfajta áldozatot kell hoznunk, hiszen kötelesek vagyunk magunkat alárendelni a hatalmon lévő felsőbb vezetőségnek. Szolgáljuk tehát a ranglétrán felsőbb szinteken elhelyezkedő definiálhatatlan valakit, netán valamit és adjuk csak fel bátran saját individuumunkat egy „kollektív jó” érdekeinek érvényesüléséért. Az eredmény jóformán az, hogy nem törődünk saját értékeinkkel, feladjuk elveinket és némi stílusváltás után tökéletes bábjátékokká avanzsálhatunk a Muppet Showba.
Mind az önzőség, mind pedig az önzetlenség a maguk módján szélsőséges esetek, meg kell tehát tanulnunk fenntartással kezelni és fogadni az ezzel kapcsolatos tanácsokat. Amennyiben kötelező jelleggel döntenem kellene a kettő közül, azt mondanám, hogy az első út a mai világban járhatóbb és reálisabb alternatíva. Hiszen miért is adnám fel szellemem szabad fejlődésének lehetőségét és önmagam szeretetét egy gyakorlatilag megvalósíthatatlan próbálkozásért? Azonban mivel senki nem kényszeríthet minket választásra –hacsak mi magunk engedélyt nem adunk rá- objektíven nézve az arany középút bebarangolását javaslom. Légy önzetlenül önző!
Máté
